Arvay, Angelika
SCCW Instructor, Executive Mentor, Member
About me
2016-ban lettem "szupertudatos", akkor amikor egy trauma után a leginkább szükségem volt egy olyan módszerre, ami segített feldolgozni a gyászt, és amit az élet bármelyik területén tudok használni.
Hamar kiderült, hogy nemcsak magamon, hanem másokon is szeretnék segíteni, így igyekeztem minden képzést megszerezni, hogy a rendszert minél inkább megismerjem, sőt taníthassam is. 2019-től vagyok Intuyching® instruktor.
Az Intuyching® (SzuperTudatos Önfejlesztés™) mellett kínai asztrológiával is foglalkozom, kínai asztrológusként elemzéseket készítek a születési képlet alapján.
Elsősorban azoknak a nőknek a jelentkezését várom, akik úgy érzik, elakadtak az életükben akár a munkájuk, akár a magánéletük területén. Illetve azoknak a cégvezetőknek is tudhatok segíteni, akik a vállalkozásukat szeretnék egy magasabb szintre emelni energetikai átalakítás segítségével. Ehhez közgazdász végzettségem és több mint 10 éves vállalkozás vezetői múltam is hozzájárul.
„Civilben” bort készítek a családommal a tokaji borvidéken, és két kisfiam van. :)
Helyileg vidéken élek, de a konzultációim nagy része online történik.
Szeretettel várom az érdeklődök jelentkezését emailben (angelika@arvay.eu), vagy telefonon, illetve a facebook oldalamon is!
ELÉRHETŐSÉGEK
Telefonszám: +36303183380
Facebook: Intuyching Angival (https://www.facebook.com/szupertudatosan)
YouTube: Árvay Angelika
Instagram: Árvay Angelika
Programs completed by this user
2024-08-09
Budapest
2024-04-28
Webinar
2024-03-16
Penzteremtes (FB)
2023-08-03
Budapest
2022-11-11
Webinar
2022-07-10
2022-06-27
Siófok
2021-02-18
Budapest
2020-07-16
Webinar
2020-04-03
Online Webinar
2020-03-15
Budapest
2020-02-14
Budapest
2019-04-03
Budapest
2019-03-03
Budapest
2019-01-26
2018-12-17
Webinar
2018-12-09
Budapest
2018-10-19
Budapest
2018-05-08
Webinar
2018-05-01
Webinar
2018-02-16
Budapest
2017-09-10
Budapest
2017-08-28
2017-05-17
Brisbane
2017-02-18
Budapest
2017-02-17
Budapest
2016-03-04
Budapest
2013-05-24
Budapest
© 2024 SZUPERC LIMITED - All rights reserved.
SZUPERC's identity – logo, name, brands and methods –
- SuperConscious Creation®, SuperConscious World®, Intuyching® (SuperConscious Self-Coaching™©), Conscious Money Creation™© (CMC), TUDKO Communication™©, DEMERT Method™©, Numeropathy™©, Intuytor™© -
are trademarks and/or registered trademarks in the European Union and in WIPO countries protected internationally by the Madrid Protocol (WIPO's Madrid System).
Terms and Conditions - Webshop Terms and Conditions - Privacy Policy
Copyright notice - Website Disclaimer - Medical Disclaimer - Cookies Policy