- főoldal /
- Blog /
- Általános hírek /
- Együttérzés I. /
„ Ha boldoggá akarsz tenni másokat, légy együttérző. Ha te magad akarsz boldog lenni, légy együttérző.” — Dalai Láma

Szeretem a Dalai Láma mondását, mert annyira igaz. És mégha nem is volna az, úgy látszik nagy szükségünk van együttérzésre a világunkban, és miért is ne lennénk együttérzők másokkal?
Bár furcsán hangozhat, a különböző tréningeimen rájöttem, hogy félreértés, sőt egyfajta félelem, mi több, ellenállás övezi azt, hogy együttérzők legyünk. Sokszor megkérdeztek, hogy vajon az, hogy együttérzők vagyunk, az azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk a másikért, hogy ugyanazt kell éreznünk, amit ő? Hát persze, hogy nem ezt jelenti.
Viszont tényleg sokszor összetévesztjük az együttérzést azzal, hogy felelősséget vállalunk a másik érzéseiért annyira, hogy akár együtt sírnunk vagy egyetértünk vele, együtt szidjuk a partnerét, főnökét, illetve, hogy azt hisszük, mi miattunk boldog/boldogtalan stb.
Így hát először is tisztázzuk, mit is jelent az együttérzés a(z angol) Wikipedia szerint:
„Az Együttérzés egy erény, amelyben az empátia és a szimpátia (mások szenvedése iránti) érzelmi képességeit a szeretet részének tekintik, valamint a nagyszerű emberi kapcsolatok és a humanizmus sarokkövének, – amely alapvető a filozófia, társadalom és a személyiség legmagasabb rendű elveiben.”
Számomra az együttérzés az empátia megléte minden egyes cselekedetben.
Lehetünk együttérzők anélkül, hogy felelősséget vállalnánk mások érzéseiért illetve úgy is, hogy nem értünk velük egyet. Sőt, minél inkább vagyunk empatikus és együttérző megfigyelők, annál inkább tudunk másoknak segíteni, semlegesen.
Ez különösen fontos, ha tényleg segíteni szeretnénk a másiknak, akinek éppen gondja van. Ugyanis, ha ugyanazt érezzük mint ő, az azt is jelentheti, hogy ugyanazok okoznak nekünk is gondot az energiák szintjén mint neki. Spirituális “nyelven” megfogalmazva: hasonló vagy ugyanolyan programokat, energiákat, érzéseket futtatunk, mint ő.
Amikor az érzéseink „elborítják az agyunkat”, akkor az egó téves szemszögéből tekintünk a dolgokra, ahelyett, hogy világosan (megvilágosodottan) látnánk. Azaz nem fogunk tudni a másiknak segíteni, hiszen gyakorlatilag beugrottunk mellé a gödörbe. Hogyan is segíthetnénk ki őt onnan, ha mi is ott vagyunk? Csak akkor tudunk segíteni, ha kívül maradunk.
Tehát mit is jelent akkor az együttérzés a gyakorlatban?
Hogyan lehetünk együttérzők a mindennapjainkban? Könnyű mondani, hogy elfogadással és ítélkezésmentességgel, de egyáltalán nem olyan könnyű véghezvinni… Valójában minél inkább vagyunk együttérzők, annál kevésbé ítélkezünk, és minél inkább ítélkezünk, annál kevésbé vagyunk együttérzők.
Amikor együttérzők vagyunk az azt is jelenti, hogy törődünk másokkal. Ha pedig törődünk velük, nem megítéljük őket, hanem empátiával és részvéttel vagyunk irányukban.
Ez teljesen kizárja a bármilyen faji, vallási, politikai alapú kirekesztést és előítéletet, hisz a valódi lényeg, ami magában az EGYüttérzés szóban is benne van az, hogy EGYEK vagyunk. Bár sokszor nem tűnik könnyűnek, mert mindenkinek van véleménye, és azzal (általában) azonosítja is magát annyira, hogy elkülönültnek érzi magát a többiektől. Ez az azonosulás és elkülönülés azonban az egónk – és nem a Lelkünk – műve.
Hogyan lehetnénk együttérzők egy olyan világban, amiben élünk?
Nos, kifejezhetjük együtt-érzésünket – bármikor és bárkinek – egyszerűen, szavakkal, a kommunikációnkkal. Mindkét szó – az együttérzés és a kommunikáció is – az “EGY”, „együttből” gyökerezik. A kommunikációban fellelhető az eredeti latin „cum”, mely annyit jelent, hogy „-val, -vel” vagy „együtt/közösen”. (A kommuna - a közösség is ebből a szóból ered.)
Már maga a szó is mutatja, hogy amikor figyelünk valakire – amikor valóban meghallgatjuk – „egységbe kerülünk”, együtt vagyunk vele, EGYEK vagyunk egymással. Törődve és aktívan hallgatunk.
A kommunikációban ezt úgy nevezzük, hogy „aktív meghallgatás”, más néven értő figyelem, vagy ahogy a TUDKO kommunikációs programokon nevezem: Megértő nyelv.
Ez annyit jelent, hogy megpróbálom megérteni (dekódolni), hogy mi az, amit mondasz (kódolsz) nekem. A megértés pedig azt jelenti, hogy együttérzéssel vagyok a másik felé, valamint hogy visszamondom, hogy mit hallottam, mit értettem abból, amit mondott. Ezzel a módszerrel a fölösleges félreértések elkerülhetők.
A kommunikációs problémák nagy része abban a feltételezésben gyökerezik, hogy tudom, hogy mit érezhet vagy gondolhat a másik. Sose feltételezz semmit, inkább adj visszajelzést!
Az ilyenfajta pozitív, együttérző beszélgetés akár meg is szüntetheti (és bizonyosan nem teremti) a negatív energiákat. Ne feledjük, hogy a kommunikáció is energia – szellemi energia, lélegzet (lélek) szavak formájában, ami segíthet megoldani a konfliktusainkat. Így hát az együttérző kommunikáció (és igazi kommunikáció nem létezik együttérzés nélkül) segíthet elengedni és feloldani a negatív energiákat.
Az együttérzés segíthet megtalálni a szívünket, a valódi Lényünket, a Lelkünket. És amikor valóban együttérzők vagyunk, megtaláljuk az igazi Meg-áldást minden kihívásra.
Támogató hit:
Megengedem magamnak, hogy minden percben, mindenkivel együttérző legyek.
Csodás napokat! Légy magaddal és másokkal is együttérző!
Szeretettel,
László Erika
Az Intuyching™ (SzuperTudatos Önfejlesztés™) táblázatrendszer megalkotója
© 2025 SZUPERC LIMITED - Minden jog fenntartva.
A SZUPERC Ltd. logója, márka- és módszerei neve
- SuperConscious Creation® (SzuperTudatos Teremtés™©), SuperConscious World® (SzuperTudatos Világ™©), Intuyching® (SzuperTudatos Önfejlesztés™©), Conscious Money Creation™© (CMC-Tudatos Pénz Teremtés™©), TUDKO Communication™© (TUDKO - Tudatos Kommunikáció™©), DEMERT Method™©, (DEMERT Módszer™©), Numeropathy™© (Numeropátia™©), Intuytor™© -
védjegyek, illetve bejegyzett védjegyek az EU területén, illetve a WIPO országokban, a Madrid Protocol (WIPO's Madrid System) által nemzetközileg védetten.
Terms and Conditions - Webshop Terms and Conditions - Privacy Policy
Copyright notice - Website Disclaimer - Medical Disclaimer - Cookie Policy